Beszélgetés
Kvascsuk Kornélival
egy kártpálaljai " szeretet misszionáriusával"
Szeptember 12. 19.00-től
a plébániai nagyteremben
Országház.u. 14. 1. emelet
mindenkit szeretettel várunk!
Magyarországra érkezik Kárpátaljáról Balázs atya egy ismerőse, egy huszti magyar nagymama, Kvascsuk Kornélia.
Kornélia öt saját gyermekén kívül lmég harmincat felnevelt, kit óvodás korában, kit kamaszként vett maga mellé, és gondviselésszerűen egy árvaház nőtt ki körülötte.
Nagy szegénységben, kiszolgáltatottságban számtalanszor megélték az Úr gondviselését, a jóban is, de akkor is, mikor utcára kerültek.
Az árvaházat azóta egyik gyermeke vezeti, Kornélia pedig a huszti közösségben szolgál tovább, kántorként, imavezetőként, látogatja, segíti a rászorulókat a kapott adományokból.
Balázs atya a múlt héten Kornéliánál járt, aki elvitte sok szegény emberhez, idősekhez, betegekhez, frontot megjárt katonákhoz, akiknek adományokat vittek.
Örömmel jön el hozzánk a plébániára egy beszélgetésre.
Kérdezhetjük őt az életéről, hitéről, Isten gondviseléséről és arról, hogyan sikerült a sok gyermekének ilyen körülmények között átadnia Isten szeretetét, akivel igazi baráti kapcsolatra jutottak el a hitükben.
Egyik vér szerinti gyermeke Kárpátalján pap lett, egy másik pedig Magyarországon apáca.