Szeretettel köszöntöm a megújult templomunkban mindazokat, akik találkozni szeretnének a megfeszített Jézus Krisztussal, aki az Oltáriszentség színe alatt itt van közöttünk. Mindszenty bíboros úr szavai erősítenek minket „Ez a Szentegyház az ország szíve, ezt a szerepét a történelem folyamán szüntelen megőrizte. Ebben a templomban Mária lábainál ott van az egész magyar történelem minden fényével és borújával, derűjével és zimankójával, örömével és bánatával, erényeivel és gyarlóságaival, zenitjével és örvényléseivel.”  Idejövünk, hogy imádkozni tanuljunk.

A templom elsődlegesen szakrális hely, s ezt a szakrális jellegét a plébánosnak kötelessége isteni jognál fogva a hívek lelki épülésére, vallásuk gyakorlására, imádság céljára megőrizni. Minden másodlagos szempont esetén, amely a hely szentségével nem fér össze, a plébánosnak joga és bizonyos esetekben kötelessége nemet mondani.

Süllei László plébános
 
 Plébániahivatal nyitva tartása
 hétfő és csütörtök 10h - 14h
 kedd és szerda 13h - 16h

 

Miserend

Advent idején a Rorate misék reggel 6 órakor vannak december 4. hétfőtől december 23. szombatig.
Ez idő alatt hétfőtől szombatig a reggel 7 órási szentmiséket a reggel 6 órási Rorate misék váltják fel.
Az Adventi időszakban a vasárnapi szentmisék időpontjai változatlanok:
7:00; 8:30; 10:00; 12:00 és 18:00.
 
  • Szentmisék

    Hétköznap:

    7.00 (csendes) - Advent idején 6 órakor
    18.00 (orgonás)





    Vasárnap:

    7.00 (csendes)
    8.30 (orgonás)
    10.00 (latin nyelvű, zenés)
    12.00 (orgonás)
    18.00 (gitáros)


    Nyári miserend július és augusztus hétköznapjain:

    7:00     hétfőn-szerdán-pénteken
    18:00   kedden-csütörtökön-szombaton

  •  
  • Gyóntatás

    Hétköznap:

    külön kérés alapján  





    Vasárnap:

    a 7.00-es kivételével minden szentmise alatt

  •  
  • Vesperás

    Minden szerdán este (a szentmisét követően) a Loretói kápolnában énekelt esti dicséret.


  • Litániák

    17:30 májusban a hét minden napján
    17:30 első pénteken, valamint minden szombaton és vasárnap este

  •  
  • Rózsafüzér

    17:30 minden csütörtökön
    17:00 minden első szombaton a fatimai imaóra  keretében
    17:30 október minden napján

  •  
  • Keresztút

    17:00 Nagyböjt péntekjein
    15:00 Nagypénteken


  • Szentségimádás

    Minden pénteken a reggeli mise végétől az esti miséig az altemplomban.

  •  
  • Fatimai ájtatosság

    17:00 Minden hónap első szombatján

  •